1. CIKK 

    Egyre nagyobb szerepe van a pedagógiai asszisztensnek

     

    Jó segítők nélkül nincs sikeres és eredményes óvodapedagógus, és nincsen sikeres intézmény! A pedagógusok segítsége pedig a pedagógiai asszisztens.

    Ez most számukra nem jelent rosszat, inkább kihívást és lehetőséget.

    Milyen kihívásról beszélek?

    Az oktatási intézményekben néhány évvel ezelőtt nemcsak a digitális oktatás hozott új kihívást, hanem bizony az intézményekben dolgozóknak is egészen új dolgokkal kellett szembenézniük. Az óvónőknek, a tanítóknak és tanároknak, és velük együtt a pedagógiai asszisztenseknek is új feladatokkal kellett megküzdeni. Ehhez mindenkinek több támogatásra volt és van szüksége. Az óvónőket, a tanítókat, a tanárokat az elmúlt pár évben lehetőség szerint beiskolázták, hogy a megváltozott helyzetben meg tudják állni a helyüket. De mi a helyzet a pedagógiai asszisztensekkel? A megváltozott oktatási rendszerben, ebben a folyamatosan átalakuló helyzetben nekik is több támogatásra van szükségük. Hogyan készülhetnek fel a pedagógiai asszisztensek az egyre összetettebb feladatkörükre? Nemcsak a feladatok özönével kell megküzdeniük, hanem kellő rugalmassággal is kell kezelni a napi szinten adódó helyzeteket. Mert lehet akármilyen felkészült és tapasztalt egy pedagógiai intézményben dolgozó, de az a tapasztalatom, hogy szakember legyen a talpán, aki ennyifelé tud figyelni, párhuzamos feladatokban teljesít és reagál a váratlan helyzetekre.

     

    Tudják-e, hogy mit takar a pedagógiai asszisztens hivatalos szakmai megnevezés?

    A definíció így hangzik: a pedagógiai munkatárs köznevelési intézményekben foglalkoztatott szakember, aki felsőfokú végzettségű pedagógus irányítása mellett végzi mindennapi munkáját. A vezetővel és a pedagógusokkal egyeztetve, rögzített keretek közt részt vesz az óvodai tevékenységek, a tanítási órák előkészítésében és lebonyolításában. Közreműködik a közösségi szabályok megtanításában, a gyerekek higiénés szokásainak kialakításában, felügyeli, kíséri őket a foglalkozások és egyéb tevékenységek során. Bekapcsolódik az intézményen belüli szabadidős programok, ünnepségek, rendezvények szervezésébe.

    Mire mindez igaz lesz egy pedagógiai munkatársra, az bizony nagyon hosszú folyamat. Sok idő, mire a pedagógiai asszisztensre rá lehet bízni egy csoportot, egy osztályt. Nehéz feladat egy új munkatársnak megtanítani, hogy milyen módon vehet részt az óvodai vagy iskolai tevékenységekben, az előkészületekben és főleg a lebonyolításban. Pedig milyen jó lenne, ha már úgy kerülnének az óvodákba, iskolákba, hogy pl. szabadidős tevékenységeket, ünnepségeket, rendezvényeket szerveznek és valósítanak meg. Igen rájuk lehet bízni, mert látom, hogy abszolút alkalmasak erre, de nem tudják, hogy hogyan, hogy mint, nem látják a sok-sok lehetőséget, nem ismerik az eszközöket. Igen, hallom, hogy most azt mondják: De hát ők már elvégeztek egy elméleti oktatást, sokan több száz órában. Valóban, és talán valamiféle gyakorlattal is kiegészült az iskolapadban töltött idő. Viszont, és ezt is tapasztalhatjuk, nincs rálátásuk, nincs valódi, kézzelfogható gyakorlati tudásuk a rájuk váró feladatokkal és a később adódó lehetőségekkel kapcsolatban. Amikor pedig már egy pedagógiai asszisztens ismeri a rá váró feladatokat és lehetőségeket, akkor a tudatos munkamegosztás már ebben a formában minden résztvevő életét nagyban megkönnyíti, legyen az tanár, óvónő vagy pedagógiai asszisztens.

    Mindezekből jól látszik, hogy őket is tovább kell képezni, nekik meg kell újulni, és gyakorlatiasabb tudásra kell szert tenniük.

    Milyen képességekre van szükség, hogy a pedagógiai asszisztens helyt tudjon állni ebben a fontos szerepkörben?

    • Értékelő hozzáállás helyett értő és segítő attitűdre van szükség.
    • Asszisztensként több irányban is kommunikál, ezért nagyon fontos a megfelelő kommunikáció.
    • Legfontosabb az önállóság.
    • A jó szövegértés valamint az adminisztrációs munka hatékony és gyors elvégzése elengedhetetlen a mindennapi munkájában.
    • Ami pedig a legkreatívabb és legszeretettebb a pedagógiai asszisztensek körében, az a különböző foglalkozások lehetőségeinek megismerése.
    • Mivel a pedagógiai segítő munkatárs aktívan közreműködik az óvodai-iskolai tevékenységek, foglalkozások, tanítási órák előkészítésében, lebonyolításában és a felkészülésben is nagy szerepet kap a mindezekre irányuló alapképességek megerősítése.

    A pedagógiai asszisztensek munkájának keretét egy előre meghatározott rend és a belső szabályok, ütemezések adják. Ez nem könnyű. Ezt mi is látjuk, megtapasztaljuk a mindennapokban. Mindezen túl viszont egy különleges szabadságfokkal is jár a munkakör, hiszen támogató közegben kellő teret ad a saját kreativitásnak, egyedi módszereknek.

    Azt gondolom, hogy ha az intézmények felismerik és megbecsülik a munkatárs képességeit, még színesebbé tehetik vele az óvoda, iskola, életét. Az a tapasztalatunk, hogy aki képes a saját gyakorlati tudását beemelni a munkájába és kreatív ötleteket hozni; az, aki szereti megoldani a dolgokat, aki képes az önállóságra, az önálló munkára, az egészen új dolgokat hozhat be egy intézmény életébe.

    Akkor jött a pedagógiai asszisztens gyakorlati képzés gondolata, amikor saját óvodánkban láttuk és tapasztaltuk, hogy a plusz képzés lehetősége egy jó irány. Mert jó irány az, ha valaki örömét leli a munkájában. A kiegyensúlyozott, kedvvel dolgozó munkaerő csak pozitívan hat a környezetre. És itt gyermekek a környezet, akik minden impulzust magukba szívnak, akik minden icipici dolgot kitörő örömmel fogadnak.

    Úgy látjuk, hogy most van igazán szükség a segítők munkájára! A törvénytervezet 2. paragrafusának 24. pontjában meghatározottak szerint a nevelő- és oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatott szakember az intézményvezető döntése alapján egyéb foglalkozást is tarthat, ha rendelkezik az annak megfelelő végzettséggel, vagy ha az intézményvezető a foglalkozás megtartásához szükséges tapasztalatáról, hozzáértéséről meggyőződött.

    Mi ennek a törvényi háttérnek az ismeretében fontosnak tartjuk a pedagógushiányt ilyen módon is pótolni, akár egy-egy plusz foglalkozással, amit a pedagógiai asszisztens is megtarthat. Ehhez viszont plusz ismeret és gyakorlat kell!

    Hogy miért jó ez a fenntartónak?

    Egyre több pedagógus hiányzik a rendszerből, egyre nagyobb és több feladatot kell és lehet adni a pedagógiai asszisztensnek. Így egy óvodapedagógussal kevesebbet kell alkalmazni. A pedagógiai asszisztens napi 8 órában dolgozik, így többet tud segíteni, ill. külön foglalkozást tud tartani, ami az intézménynek is bevétel és a ped.asszisztensnek is, és így elkötelezettebb lesz.

    Jelen gyakorlat szerint a pedagógiai asszisztens reggel 8-ig, illetve 12 órától lehet egyedül a gyermekekkel, és hivatalosan nem tarthat olyan foglalkozást, mint a pedagógusok. Sokan nem is gondolják, hogy milyen sok pedagógiai asszisztens rendelkezik többletkompetenciával.

    Egy általunk elkészített felmérés szerint, melyet a pedagógiai asszisztensek körében készítettünk: Nehézséget jelent számukra, hogy önálló csoportvezetésbe delegálják őket, amiben bizonytalanok, a túlzott felelősség terhét érzik, ami egy kompetenciahiány, és a csoport összetételének nehézsége is gondot okoz számukra. Megoldásként pedig a következő kulcsfontosságú lehetőségeket említették: különböző stratégiák megismerése, az elmélet gyakorlati megerősítése és a képzésekben rejlő lehetőségek.

    Tudjuk jól, hogy a mai kor elvárásai nagyon nagymértékben megnőttek. A gyermek egész nap az óvodában van, a szülő már nem annyira siet érte. Elfoglalt, és jól tudja, hogy gyermeke jó helyen van. Szeretik, foglalkoznak vele, kiművelik, megtanítják, gyakoroltatják, örömet és közösségi szellemet adnak neki. Miért is akarná egy ilyen szuper helyről haza vinni? Így az intézmények nem zárkózhatnak el a feléjük zúduló társadalmi igényektől. Ám ennyi pedagógussal - és látjuk jól, hogy várhatóan még nagyobb szakember hiány lesz – ez nem adható meg a családoknak. A kiskapu, a megoldás a pedagógiai asszisztensekben rejlik, akiket nem több éves és főleg nem elméleti anyagot oktató iskolákba, továbbképzésekre, hanem rövid, tartalmas, hasznos tudást, és főleg gyakorlati tudást adó tanfolyamra kell őket beiskolázni! Így remek szakember lehet belőlük egy-egy területen. Gyakorlati szakemberek, akik releváns tudással rendelkeznek. Akik a mindennapokban segítenek ezzel az óvodákban jelentkező szakemberhiány problémáin, kielégítik a gyermekek játékvágyát és a szülők igényeit.

    Felmérést végeztünk a pedagógiai asszisztensek körében, és elmondásuk szerint nagyon szeretik a munkájukat, imádják a gyerekeket, viszont hiába tanulták meg elméletben a dolgokat, a gyakorlat egészen más, és nem tudnak megbirkózni a mindennap jelentkező nehézségekkel, nagyon elaprózódnak a feladataik, nincs semmi kreativitás, nem aknázzák ki a tudásukat, mert nem tudják áttenni a gyakorlatba.

    Segítsük hát őket, hogy nekik is öröm legyen minden nap!

    Épp ezért Pedagógiai asszisztens képzésünk keretein belül minden szükséges gyakorlati ismeretet elsajátíthatnak résztvevőink.

    Alapképzésünk mindösszesen 10 órás. Később pedig erre épülnek 20 órás képzéseink, mindegyik más-más témában, tematikával, de mind-mind gyakorlati alapokra helyezve.

  2. www.almaegyesulet.hu/tanfolyamok

    2023.07.07.

  3.  

    A cikk írója: Kolozsváriné Kátai Henriett- Az ALMA Egyesület pedagógiai asszisztens tanfolyamának szervezője 


     

     

     

  4. Ezennel útjára indítunk egy rendkívül színes INTERJÚSOROZATOT nevelési-oktatási-fejlesztési témákban, mellyel szakmai támogatást szeretnénk nyújtani intézményeknek, szervezeteknek, pedagógusoknak, illetve szülőknek.

 

 

  1. 1. Interjú Szedlacsek Katalinnal a Hangpancsi-komplex művészeti nevelés-program megalkotójával.

https://youtu.be/ZQra3kOny9c

  

  1. 2. Gyermekneveléssel kapcsolatos, szülők által felvetett kérdésekben, válaszokat kértünk a gyermekpszichológiában elismert, számtalan sikerkönyv szerzőjétől Vida Ágnestől:

https://youtu.be/IbeXxF07Jrs

 

 3. Tomkó-Ketzer Mária gyógypedagógus, logopédus tanulási problémákat előrejelző tünetek felismerésével, kezelésükkel kapcsolatos szakmai tanácsai óvódás korra vonatkozóan. (1. rész)

https://youtu.be/yLL_HLlL_M0

 

 4. Tomkó-Ketzer Mária gyógypedagógus, logopédus tanulási problémákat előrejelző tünetek felismerésével, kezelésükkel kapcsolatos szakmai tanácsai óvódás korra vonatkozóan. (2. rész)

https://youtu.be/nvf3nC3iuc8

 

5. Czeizel Barbarát a Budapesti Korai Fejlesztő Központ vezetőjét kérdeztük az eltérő fejlődési tünetek felismeréséről.
(1.rész)

 

6. Stiblár Erika szakpszichológust az intermodális mesepszichológia módszerének hatásairól, eredményeiről, illetve sikereiről kérdeztük:
 
 7. Beszélgetés Dr. Pálfi Sándorral a gyermekek játékáról, érintve a mai kor gyermeknevelésének egyes szempontjait. Miért fontos a gyermekek játéka? Miként tudunk "olvasni" a gyermek játékából és válaszokat kapni a vele kapcsolatos kérdéseinkre.
 

 8. Körmöci Katalin közoktatási szakértő beszámolója az óvodáskorú gyermekek szükségleteire épített egyéni bánásmód fontosságáról

 

 9. Beszélgetés Bagdi Bellával a Boldogságóra Program megálmodójával, az Iránytű a Boldogsághoz című bestseller nagysikerű írójával, illetve Szabó Mártával, a program egyik leghitelesebb nagykövetével, a KONELI Alapítványi Általános Iskola gyermekcentrikus pedagógusával.

(1. rész)

 https://youtu.be/aQHWKTwsJ6Y

(2.rész)

  https://youtu.be/f9xq_sWqDJ0